A táborról

A (V)Izgő-mozgó tábor egy 5 napos, 4 éjszakás, ottalvós tábor, ahol hétfőtől péntekig egész napos felügyelet mellett szerezhetnek gondtalan élményeket a résztvevő gyerekek. A tábor otthont adó helyszíne a zombori Magyar Polgári Kaszinó, ahol a gyerekek elszállásolása lesz, fürdőszobákkal felszerelt szobákban. Ugyancsak a Kaszinó ad helyet az étkezések nagy részének, és egyes programok is itt kerülnek megrendezésre. Mivel a tábor elsődleges célja, hogy “Szabaduljunk a szabadba”, így jó idő esetén közös kirándulásokat teszünk Zombor környékére. A tervek szerint el fogunk látogatni közösen a zombori kanálispartra, a gombosi strandra illetve a bezdáni csatornapartra is, ahol a játékok és a közösségi élmények mellett lehetőség lesz a csobbanásra is.

Helyszín és szállás:

A zombori Magyar Polgári Kaszinó kollégiumi szobái (10-10 fős nem koedukált, jól felszerelt, fürdőszobával ellátott szobák)

Időpont:

2024. július 8-12.

Tábor kezdés:

Hétfőn, július 8-án délelőtt 10.00 órakor

Táborzárás:

Pénteken, július 12-én délután 16.00 órakor

Mi várható a táborban?

A tábor célja, hogy a tartalmas együttlétek, kirándulások, játékok és a mozgás öröme által a gyerekek megtapasztalhassák az igazi, offline közösségi élményeket, és hogy közösen felfedezzük a nyugat-bácskai nyár adta lehetőségeket, miközben reményeink szerint egy összetartó, egymásban valódi társakra lelő közösséget is sikerül kovácsolni. Az élménypedagógiai szemléletű programok, a különböző művészeti foglalkozások és készségfejlesztő játékok mellett nagy hangsúlyt fektetünk (jó idő esetén) a természetjáró kirándulásokra, és lehetőség lesz a vízi- és vízparti tevékenységek kipróbálására is, mint az evezés, fürdés, csónakázás.

Kik a tábor vezetői?

A tábor teljes ideje alatt biztosított a gyerekek felügyelete szakképzett fiatal felnőtt szervezők által, akik többek között tapasztalt pedagógusok, terapeuták, rekreációszervezők, programszervezők és lelkes önkéntesek.

Hogy van megoldva az étkezés?

Napi 5 étkezés biztosított (reggeli, tízórai, meleg ebéd, uzsonna, meleg vacsora). A tábor első napján, hétfőn az első közös étkezés az ebéd, pénteken pedig az utolsó étkezés az ebéd.

Mit hozzak magammal?

  • higiéniai eszközöket (fogkefe, fogkrém, tusfürdő, törölköző, strandtörölköző, naptej, szúnyogspray, stb.)
  • nyári ruházatot (rövidnadrág, rövidujjú, tornacipő, papucs, napszemüveg, kalap vagy sapka, stb.)
  • melegebb ruházatot hűvösebb idő esetén
  • bikinit/fürdőnadrágot, strandpapucsot, strand letétet, stb.
  • a kirándulásra hátizsákot, kulacsot

Mit ne hozzak magammal?

Értékes személyes dolgokat, technikai eszközöket (a mobiltelefont persze hozhatod, de azon leszünk, hogy minél kevesebbet használd!)

Mennyibe kerül a tábor?

A tábor részvételi díja 10.000 din / fő. Ha egy családból több testvér is jönne, ez esetben kedvezményesen 9.000 din / fő a tábor díja. Az ár tartalmazza a szállást, az étkezést, a kirándulások, belépőjegyek és a tábori programok költségeit.

Mi a fizetés módja?

A tábor részvételi díjának befizetési határideje június 20-a, melyet készpénzben a Kaszinó irodájában lehet kiegyenlíteni.